Meghívó az 5. Nemzetközi Nemnövekedés Konferenciára (Budapest, 2016. augusztus 30 – szeptember 3.)

Az 5. Nemzetközi Nemnövekedés Konferenciának Budapest ad otthont 2016. augusztus 30. és szeptember 3. között.

green snail

Find the public Programmes here

Nemnövekédes Hét Programred snail

Most először, a konferenciával párhuzamosan megszervezésre kerül a „Budapesti Nemnövekedés Hét”, amelynek keretén belül – 10 helyszínen több mint 100 -, a nagyközönség számára is elérhető panelbeszélgetésen; társadalmi párbeszédet bátorító világkávézón; gyakorlati workshopokon; alternatív szervezeteket és megoldásokat bemutató túrákon; valamint művészeti, zenei és kulturális eseményeken vehetnek részt az érdeklődők.

Budapest degrowth week A nemnövekedés gondolata az elmúlt 10 év során terjedt el. Magát a figyelemfelhívásra szánt fogalmat olyan vitákban kezdték el használni, amely arról szólt, hogy egy korlátos világban lehet-e, vagy egyáltalán akarunk-e növekedni. A konferencia és a Nemnövekedés Hét célja egyfelől, hogy megkérdőjelezze a növekedés szükségességét a korlátok ismeretében és segítsen felmérni a társadalom kihívásait ebből a szempontból, másrészt pedig, hogy társadalmi párbeszédet kezdeményezzen a legkülönbözőbb szinteken a lehetséges megoldásokról.

Mi az a nemnövekedés? – 444.hu
Nem lehet a végtelenségig növekedni
 – ATV
“Ki kell szállni a mókuskerékből!” – Kossuth Radio

Jólét gazdasági növekedés nélkül

SAJTOKOZLEMENY – Nemnovekedes Konferencia/Hét

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük