Fenntarthatatlan és rendkívül káros a jelenlegi, növekedésre alapozott gazdasági és társadalmi berendezkedés a Nemnövekedés mozgalom képviselői szerint. Az új, élhetőbb világba vezető út első lépését a mindenkinek egyformán járó, feltétel nélküli alapjuttatás és az általános bérplafon bevezetése jelentik a „Jólét gazdasági növekedés nélkül – A nemnövekedés felé” című könyv szerzői szerint.

Meglepően sokan voltak kíváncsiak a könyv bemutatójára, melyet a Cyclonomia „csináld magad” közösségi kerékpárműhelyben tartottak meg az egyik szerző, a francia Vincent Liegey és a magyar fordító, Balogh-Sárközy Zsuzsanna részvételével. A helyszínválasztás teljesen tudatos volt: a Cyclonomia olyan budapesti kezdeményezés, amely jól példázza a mozgalom mondanivalóját és célkitűzéseit. Liegey elmondása szerint szűk egy évvel ezelőtt Párizsban is egy hasonló műhelyben tartották a könyv eredeti, francia változatának bemutatóját.

A Nemnövekedés mozgalom egyike azon kortárs irányzatoknak, melyek szerint a jelenlegi gazdasági és társadalmi berendezkedés nem fenntartható, sőt, káros és természetellenes. A mozgalom képviselői eddig jórészt csak kritikát fogalmaztak meg a fennálló rendszerrel kapcsolatban, ebben a könyvben azonban megpróbálták felvázolni, milyennek kellene lennie annak az állapotnak, ahová el kell jutnunk, és milyen lépések vezethetnek oda – mondta Liegey. E lépések közül az első a Feltétel Nélküli Alapjuttatás bevezetése lenne, mely alanyi jogon járna mindenkinek. A szerző szerint alapvetően az a felismerés vezette őket az alapjuttatás gondolatához, hogy a Nemnövekedésben (és a hozzá hasonló rendszerkritikus mozgalmakban) főként iskolázott, diplomás, biztos anyagi háttérrel rendelkező személyek vesznek részt (a szerző saját bevallása szerint például mérnök). De miért akarnák tehetős, társadalmilag elismert pozíciókat betöltő egyének megváltoztatni a rendszert? – tették fel maguknak a kérdést. A válasz szerintük a félelem: félelem a munkahely elvesztésétől, a deklasszálódástól, a lecsúszástól. Ahhoz, hogy ez a félelem megszűnjön az emberekben, szükség van egy alapjuttatás bevezetésére, mely alanyi jogon jár minden állampolgárnak.

A következő fontos lépés az általános bérplafon bevezetése lenne. Liegey felhívta a figyelmet arra a jelenségre, hogy a nyugati társadalmakban (a tehetős rétegekben is) rendkívül nagy elégedetlenség, boldogtalanság figyelhető meg; úgy véli, ennek bizonyítékaként elég ha megnézzük, milyen sok antidepresszáns fogy egyedül Franciaországban. Ennek a boldogtalanságnak az egyik fő oka, hogy a társadalom folyamatosan azt sulykolja, többek közt reklámokon keresztül, a fogyasztás a siker mércéje, minél többet birtokolsz, annál többet érsz, és természetesen mindenki a társadalom felső rétegéhez szeretne tartozni. Legtöbbünk számára azonban ez a cél elérhetetlen, ami szorongást és boldogtalanságot vált ki. Az általános, mindenkire kötelező bérplafon bevezetésével a fölösleges luxuscikkek megszűnnének, hiszen senki sem engedhetné meg őket magának, ezzel eltűnne a szorongás, amit elérhetetlenségük okoz.

Egy szóval csökkenteni kell a társadalmi különbségeket, mivel első sorban azok felelősek a társadalomban tapasztalható félelemért és szorongásért. Az alapjuttatás természetesen korlátozott lenne, és három részből tevődne össze. Tartalmazná egyrészt a közösségi szolgáltatásokhoz való hozzáférést (például tömegközlekedés); másrészt egy speciális, kisközösségi pénznemben folyósított összeget, melyet csak helyben lehetne elkölteni; harmadrészt valamennyi nemzeti valutát. Liegey és három szerzőtársa szerint a rendszerben van lehetőség ezek megvalósítására, de társadalmilag alaposan meg kell fontolnunk, hogy „mit termelünk, kinek termeljük, és hogyan termeljük”. Ezen felül arra is figyelmet kell fordítanunk, mit mire használunk fel, milyen áron. Liegey elképesztőnek nevezte, hogy a víz például minden esetben ugyanannyiba kerül, attól függetlenül, hogy valaki megissza vagy a luxusterepjáróját tisztítja vele. Egy fenntartható rendszerben az utóbbi kategóriába tartozó használatokat erősen adóztatni kellene, míg az előbbieket olcsóbbakká kellene tenni.

A „Nemnövekedés” az irányzat egyik, reklámszakemberből lett képviselője szerint nem más, mint „provokatív szlogen”. A könyv alig egy évvel ezelőtt Franciaországban komoly társadalmi és politikai vitákat váltott ki. A szerző és a magyar fordító remélik, hazánkban sem lesz ez másként, a könyv által felvetett problémákat és a felkínált megoldási javaslatokat az emberek nem fogják „csípőből lesöpörni”, hanem készek lesznek termékeny, értelmes vitát folytatni róluk.