A koronavírus majdnem a emberiség felét bezárkózásra késztette. Értelemszerűen, ennek a környezetre nézve különösen üdvös hatása van, többek között a széndioxid-kibocsátás és a légszennyezés csökkenése terén[1]. A GDP lelassul, a bolygó jobban van. A Nemnövekedés mozgalom megálmodta, a koronavírus megcsinálta? Nem!
Nem. Az időszak, amit épp megélünk, egyáltalán nem hasonlít arra a Nemnövekedés-társadalomra, amit javaslunk. Ez a gazdasági lelassulás aggasztó szociális, demokratikus és emberi szempontból. Ez a kényszer-visszaesés pontosan ellentétes következményekkel jár, mint ami a választott Nemnövekedésből következne. Mindazonáltal úgy gondoljuk, hogy ez a válság lehetőség arra, hogy átgondoljuk a társadalmi modellünket, hogy el tudjuk kerülni az ehhez hasonló megrázkódtatásokat vagy tompítani őket.
A koronavírus egyszerre jelzi és felerősíti a társadalmi egyenlőtlenségeket: a legsérülékenyebbek elszigetelődése, a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévők kizsákmányolása, a leginkább kitettek megfertőződése… E rendkívüli körülmények között ismét a munka világa diktálja a lépéseket, és hoz létre még több egyenlőtlenséget. Ráadásul, az önkényuralom csábító lehetősége is visszatért.
