Új kommunizmus? Neo-hippimozgalom? Felhívás királyakasztásra? Mi az a nemnövekedés?

Budapesten rendezik meg augusztus 30-a és szeptember 3-a között az ötödik Nemzetközi Nemnövekedés Konferenciát. A nemnövekedés mozgalma az elmúlt évtizedben ütötte fel a fejét, mint a fennálló, állandó növekedésen alapuló világgazdasági rendszer kritikájának új, alternatívát is kínáló megnyilvánulása. A Magyarországon ragadt francia nemnövekedés mozgalom szószólójával, Vincent Liegey-el beszélgettünk arról, mi ez a nemnövekedés egyáltalán. Komcsik, szocik, zöldek, utópisták, vagy kik ezek? És mit akarnak?

Nemnovekedes-Degrowth-Jolet-LiegeyVincent Liegey érdekes figura, az áramlatokkal valós szembenúszási hajlamát az is jelzi, hogy európai fiatalként nem Magyarországról települt valamelyik nyugati országba, hanem fordítva. 15 éve érkezett egy barátját meglátogatni Budapestre, aztán megfogták az ország, a főváros, az itt élők olyan sajátosságai, amiket itt élőként észre sem vesz az ember, de párizsi szocializációval nagyon is egzotikus, szeretetre méltó és lelkesítő dolgok. Vincent erről az élményről is mesél az interjúban.

El tudnád mondani, mi is az a “nemnövekedés”?


- Először is: provokatív szlogen. Egy nyelvi eszköz, ami lehetővé teszi, hogy megkérdőjelezzünk egy sor ki nem mondott meggyőződést, amiket a társadalmunkban hallgatólagosan elfogadunk. A hitet, hogy a több szükségszerűen jobb. Azt, hogy a politikai, gazdasági és intézményi rendszereink függnek a növekedéstől. Egészen egy kis vállalkozástól, a nemzeti bankon keresztül az államig. Hogy vagy növekedsz, vagy elpusztulsz. Meg kell kérdőjelezzük, hogy a véges bolygón lehetséges a végtelen növekedés és hogy van-e egyáltalán értelme felépítenünk egy társadalmat, ami a növekedéstől függ. Emellett szükséges ezekre a kihívásokra megoldási javaslatokat is tennünk. Persze sok támadás éri magát a szóválasztást is. Amikor az ember először találkozik a kifejezéssel, sokkolja és felháborítja: kik ezek az emberek, akik a gazdasági válság, hatalmas munkanélküliség és növekvő egyenlőtlenség idején nemnövekedésről beszélnek? Aztán minél többet utána olvasol, minél inkább elkezdesz ezekről a kérdésekről vitatkozni, annál pozitívabb jelentést nyer.

  “Különböző válságokkal nézünk szembe, amiket igen gyakran képtelenek vagyunk egymással összefüggőként értelmezni”

Másodszor a nemnövekedés többdimenziós gondolkodásra ad teret. Az ipari forradalomtól kezdve a specializáció és széttagolódás világában élünk a tudományok területén. Elkezdtünk a tudományokkal külön-külön foglalkozni. Fizikával, filozófiával és közgazdaságtannal – még azt is elhittük, hogy ez utóbbi egy külön tudomány. Egyre mélyebbre és mélyebbre jutottunk ezen ismeretek terén és képesek lettünk például ilyen rendszerek megalkotására(az iPademre mutat). De képtelenek vagyunk megérteni, hogy egy ilyen eszköz elterjedésének mik a társadalmi, kulturális, pszichológiai következményei, vagy hogy milyen hatással van az emberi környezetre. A nemnövekedés holisztikusan próbálja megközelíteni az összes ilyen kérdést, hogy globális értelmezésünk lehessen arról, amivel szembe nézünk. Hogy összekössük a pontokat. Különböző válságokkal nézünk szembe, amiket igen gyakran képtelenek vagyunk egymással összefüggőként értelmezni. Úgy tekintünk ezekre, mint egymástól független kihívásokra, amik egymással ellentétben állnak. A környezeti korlátok miatt a tömegfogyasztás problémaként jelenik meg, a növekedésnek szükségszerű korlátai kell hogy legyenek, így csökkentenünk kell a fogyasztásunkat. De ennek rossz hatása lesz a gazdasági rendszerünkre.

Aztán beszélünk a gazdasági válságról és munkanélküliségről: “ó de hát növekedésre van szükségünk, hogy megoldhassuk ezeket a problémákat”. És itt van az ellentmondás. Ha egymástól függetlenül próbáljuk meg kezelni őket, az egyik megoldása a másiknál problémaként jelentkezik. Ráadásul a nyugati világban az emberek nem hisznek az elitükben, nem hisznek a pártpolitikai választásra korlátozódott demokratikus rendszerükben és a képviseleti demokráciában. Az emberek alig mennek el szavazni, individualisták és cinikusak lesznek – és nem értjük, miért ütik fel a fejüket mindenhol a populista szólamok. Ezek mind összefüggnek. A nemnövekedéssel azt szeretnénk elérni, hogy felül tudjunk kerekedni ezeken a megközelítéseken, összekössük a pontokat, a gyökerüknél ismerjük fel a problémákat és értelmes megoldási javaslatokat tudjunk nyújtani. Újra kell értelmezzük, mi az az értelmes élet, ahhoz, hogy olyan alternatívát tudjunk felmutatni ami nem csak fenntartható, de kívánatos is.

És harmadszor: a nemnövekedés egy új mozgalom, ami megpróbál vitákat indítani a fenti kérdésekben. Nem meggyőzni próbálja az embereket, hanem arra hív fel mindenkit, hogy kérdőjelezze meg a fennálló rendszert individuálisan, kulturálisan és politikai értelemben egyaránt. Ismerjük fel a problémát és próbáljunk meg megoldási lehetőségeket felmutatni, kísérletezni. Új társadalmi modellekre van szükség, amiknek re-lokalizáltnak, nyitottnak, szolidárisnak, fenntarthatónak és demokratikusabbnak kellene lennie.

Hogy lehet mindezt kívánatossá tenni nagy tömegek számára?

- Először is még sose beszéltem olyan emberrel – leszámítva, aki nagyon magas pozíciót töltött be az elitben –, aki ne értette volna, hogy miről szól a nemnövekedés, vagy ne lett volna neki szimpatikus a kezdeményezés. Bárkivel beszélsz, bármilyen szociális helyzetben; vidékitől nagyvárosiig, felteszed a kérdést: hogy lehet visszanyerni az értelmes életet? Értelmes dolgokkal tölteni a szabadidőnket, akár élőállítani a szükséges dolgok egy részét magunknak, több időt tölteni a családunkkal; egy igazságosabb gazdasági rendszerben, egy részvételibb demokratikus rendszerben. Nem találkoztam még senkivel, aki ezzel ne értett volna egyet. Kivétel jelentenek az oligarchák, akik úgy gondolják, az emberek túl hülyék ahhoz, hogy tudják mit akarnak, ezért nekik kell eldönteni helyettük.

  “még sose beszéltem olyan emberrel – leszámítva, aki nagyon magas pozíciót töltött be az elitben –, aki ne értette volna, hogy miről szól a nemnövekedés”

Logikusan tehát mindenkinek követnie kéne a nemnövekedést, hiszen ki ne akarna jólétet és értelmesebb életet, ezt bárkinek könnyű megérteni. De azt is látnunk kell, hogy egy olyan társadalmi modellben élünk, ahol soha nincs időnk, kellő higgadtságunk és biztonságérzetünk ahhoz, hogy megtegyük az első lépéseket a változtatáshoz. Hogy azt tehessük mind, amit én tettem, mint nagyon szerencsés helyzetben lévő ember: eldönteni, hogy kilépsz a munkádból és másképp kezdesz el élni. Ami persze nem könnyű.

Sokat gondolkozunk új elméletek, eszmék kidolgozásán, hogy olyan eszközöket és megoldási javaslatokat tudjunk tenni, amik újrapolitizálják a társdalmat és társadalmiasítják a politikát. Olyanokra kell itt gondolni, mint a feltétel nélküli alapjövedelem, helyi pénzek, helyi alternatív gazdasági rendszerek, közvetlen kereskedelem, reciprocitáson alapuló gazdaság, vagy a relokalizáció annak érdekében, hogy együtt és ne csak egymás mellett éljünk a szomszédainkkal. Ezek olyan egyszerű gyakorlati eszközök, amik könnyen alkalmazhatóak, csak politikai akarat kell hozzá. Emellett fontos a képzeletünk dekolonizálása, a mainstream gazdaság által “gyarmatosított” agyunk felszabadítása, hiszen a legtöbb korlát épp bennünk van. Pontosan ezeket a kérdéseket feszegeti a nemnövekedés mozgalom, ezekkel a célokkal szemben nemigen találkozunk ellenállással. De sok olyan megjegyzést kapunk, hogy ez nehezen elérhető. Ebben a rendszerben ezek az elképzelések nem tudnak működni. Úgy tűnik, hogy az összes korlát csakis a fejünkben van felépítve, ami meggátolja azt, hogy el tudjuk érni a fent lefektetett célokat.

Amikor ismerőseimmel beszélgetek ezekről a dolgokról, azt mondják, ezek utópisztikus elképzelések, amiket nem lehet komolyan venni. Hogy tudnánk egy olyan elképzelést felvázolni, ami elérhetőnek tűnik?

- A korábbi utópiák nagy hibája volt, hogy felülről irányítottan próbálták erőltetni a megvalósítást. Az átalakulás csakis hosszútávon, mély kulturális átalakuláson keresztül mehet végbe egy társadalomban. Sajnos azonban nincs ennyire hosszú időnk arra, hogy mindezt megvalósítsuk. Mindennapos kemény kihívásoknak vagyunk kitéve, erőszaknak és barbarizmusnak. Mi abban hiszünk, hogy az egyetlen megoldás az lehet, ha legalább a korábban elkövetett hibákat nem ismételjük meg: nem megoldás ha fegyvert fogunk, átvesszük a hatalmat és mindenkire ráerőltetjük egyik napról a másikra, hogy a nemnövekedés szerint éljék az életüket. Ez sohasem működött, épp csak több erőszakot szült. De hiszünk abban, hogy a társadalmi válaszok, amiket különböző sokkokra adunk (pl. egy gazdasági válság), új elképzeléseknek tud helyet adni. Ha körbenézünk, egyre több jele van annak, hogy lehet máshogy is élni. Gondoljunk csak arra, hogy egyre többen járnak biciklivel a városokban, egyre több közösségi kert jelenik meg, és a többi. Ezek a változások, új ötletek, új viselkedési formák segíthetik az átalakulást társadalmunkban.

Tudnál nekünk egy képet festeni arról, hogy milyen lenne egy a nemnövekedésen alapuló társadalom?

- Egy ilyen társadalomban az élet olyasmi lenne, mint amilyenhez nekem van szerencsém mostanában. Itt Budapesten sokkal több gyakorlati tevékenységet végzek, főzök, egyéb kétkezi munkára van időm, időt töltök a barátaimmal. Az itteni életemben emellett van időm intellektuális és kreatív, művészi tevékenységekre is. Rengeteg gondolkodás, könyvírás, a nemnövekedés konferencia szervezése. Kollektívákban élünk, így keressük az utat, hogyan lehetne újraszervezni a társadalmat, a kommunikációra, egymás jobb megértésére alapozva, úgy, hogy minimalizáljuk az erőszakot. Emellett fontos, hogy jusson idő játékra, az élet élvezetére, bulikra, olvasásra, semmittevésre.

Emellett lebontunk olyan skatulyákat, amiken keresztül most értelmezzük a társadalmat. Város és vidék, egyik ország – másik ország határokkal elválasztva… ezek a határok már nem léteznek. Nagyon erős kötődésünk van a magántulajdonhoz, de ezt is muszáj újra gondolnunk, újra értelmeznünk.

  “elérni azt az állapotot, amikor magadénak vallod a saját határaidat: így tudsz igazán bőségben élni”

Az én utópiámban szintén fontos az utazáshoz való szabadság, low-tech módon, lassú közlekedési rendszerben. Nem úgy, mint amikor a családomat látogatom Franciaországban egy repülőn és hogy minél jobban elszigeteljem magam, fülhallgatóban Polányiról hallgatok konferenciát, vagy ilyesmi. El tudnánk képzelni másféle közlekedést is. Mint amikor biciklivel megyünk: egész más élmény. Pár srác egész Barcelonától kerékpározott Velencéig három hónap alatt, így érkeztek meg az ott rendezett Nemzetközi Nemnövekedés Konferenciára. Egy ilyen úton minden nap megállsz egy kicsit egy farmon, egy faluban, eltöltesz ott pár napot, megismered a helyi embereket, segítesz nekik egy kicsit és úgy mész tovább.

Talán összefoglalva azt mondanám, egy olyan társadalom lenne ez, ami a “takarékos bőségen” alapul. Ez azt jelenti, hogy képesek vagyunk határt szabni magunknak, hogy nem vágyakozom mindig több pénzre, nagyobb kocsira vagy lakásra. Elérni azt az állapotot, amikor magadénak vallod a saját határaidat, így tudsz igazán bőségben élni.

Magyarországon a legtöbben úgy érzik, nem elég tehetősek ahhoz, hogy ilyen passzióknak éljenek. Hogy lehet ebből kilépni?

- Rá kell jönnünk, hogy lépésről lépésre miként tudunk elmozdulni egy olyan társadalom felé, ami mind politikai mind társadalmi értelemben nagyobb biztonságot ad. Ahol az emberek magukénak érzik az életüket, ahol akkora biztonságban vannak, hogy tudnak azon gondolkozni, hogy alakítsanak ki egy olyan társadalmi rendszert, ahol jobb lehet a gyerekeiknek. És nem kell nagy stresszben felkelni reggel, elmenni melózni, abban a reményben hogy ma nem rúgnak ki. Nem kell túl sokat dolgozni, állandóan fáradtan és kimerülten, mindezt azért hogy vissza tudjuk fizetni az arra a kocsira felvett hitelt, amivel dolgozni járunk. Ezeket kell lebontani, lépésről lépésre.

“Magyarországon van egy csomó helyi termék, gyönyörű vidék, kiváló talaj, remek adottságú termőterületek”

Én, mint külföldi, máshogy látom Magyarországot, mint ti. Van egy csomó érdekes társadalmi interakció, kezdeményezés, ami például Franciaországban nehezebben működne. Meglepő lehet, de azt kell mondjam, itt nagy a szolidaritás, az élet kis közösségek köré szerveződik, amik többnyire szorosan együtt élnek és kicsit tartanak azoktól a közösségektől, akiket nem ismernek. Van egy csomó helyi termék, gyönyörű vidék, kiváló talaj, remek adottságú termőterületek – és mind emellett hosszú időre visszatekintő hagyománya van annak is, hogy magadnak termeled meg az élelmed és magadra is főzől. Remek az éghajlat, ami nagyon nagyon jó lehetőséget nyújt arra, hogy ne kelljen mindig vakon követni a nyugati társadalmi mintákat. Jó lehetőséget ad arra, hogy ne Nyugatról várja Magyarország a pénzt, vagy Oroszországtól, hogy jöjjön atomerőművet építeni, Németországtól, hogy építsen autógyárat, aminek a gyártmányait majd a németek használják…

De közelítsük meg máshonnan. Hogy lehet az életet úgy megszervezni, hogy az a lehető legegyszerűbb legyen? Hogy azt gyárts, ami tényleg szükséges a jólléthez? Lelassulni? Értelmesen és hasznosan eltölteni a szabadidőt, mindezt biztonságban? Ehhez tökéletesen adottak itt a lehetőségek. A korlátok csak a képzelőerőnket határolják le. Ebben a régióban, úgy látom, van egy kisebbségi komplexus, hogy a nyugati életvitelt, a nyugati társadalmat szeretnétek elérni, követni. Miközben nyugatról egyre többen keresik keleten az egyszerűséget, a közvetlen kapcsolatokat, a helyi termékeket és az autentikus életvitelt.

Pontosan ezért is tartottuk fontosnak, hogy a következő nagy Nemzetközi Nemnövekedés Konferencia itt, Magyarországon kerüljön megrendezésre. Ebben a konkrét történelmi, kulturális, politikai környezetben, amiből mi nyugat-európaiak sokat tanulhatunk, megfigyelhetünk és megérthetünk. Hogy elkezdődhessen köztünk egy párbeszéd, például hogy elmondhassuk: a nyugati életvitelnek rengeteg hibája mutatkozott meg, legyetek óvatosak, ne kövessétek el ugyanazokat a hibákat.

Mit gondolsz, mik azok a korlátozó tényezők, amik az ilyen jellegű változást viszzatartják?

- Leginkább az oligarcha rendszer: elképesztően erős, sőt erősödő oligarchikus rendszerrel kell szembenéznünk. Egy nagyon kis része az embereknek hihetetlen mértékben profitál a fenálló rendszerből. Évről évre ijesztőbbek az exponenciálisan növő társadalmi egyenlőtlenségek. A történelem azt mutatja, ha ilyen erős különbségek állnak fent, az radikális társadalmi változásokat idéz elő, ez pedig soha nem történik erőszakmentesen. Láthatjuk, hogy az egész politikai rendszer, a rendőrség, az összes hadsereg az egész világon az oligarchák kezében van, egy szűk elitében, akik képtelenek a fenálló gazdasági rendszeren kívül gondolkodni. Egyre elnyomóbb irányba haladunk. Itt és Franciaországban is emelkednek a katonai kiadások. Ez az egész rendszer hatalmas blokkolója a változásnak.

A második ilyen korlát az emberekben, különösen az alsó középosztályban, a félelem, hogy elvesztenek valamit. Hogy elvesztik a pozicójukat. Egyértelműen lehet látni, hogy az összes populista kommunikációs stratégia pontosan ezt a félelmet kívánja meglovagolni Európában. Erre a kihívásra valahogy olyan társadalmi változtatásokkal kel válaszolnunk, ami újjá építi a bizalmat, ott, ahol bizonytalanság és bizalmatlanság van. Az emberek már nem bíznak az intézményekben, az elitben és a társadalom más részeiben. Egyre több gyűlöletbeszédet hallani a bohém polgársággal szemben Franciaországban. A nacionalista párt támogatói erős gyűlölettel nézik az olyan embereket, mint te vagy én. Ezért kell párbeszédet kezdeményeznünk, találkoznunk egymással, hogy megmutassuk egymásnak hogy mi sem vagyunk olyan rosszak, és ők sem azok!

Itthon, ha valaki kritizálja a fennálló kapitalista rendszert, azt rögtön komcsinak kiálltják ki. Mit tudnál mondani azoknak, akik ezt olvasva azt gondolják “ oké, megint egy hülye champagne socialist”?

- A múlt elmúlt, nem hinném hogy valaha lesz még olyan tipusu szocializmus, vagy kommunizmus, amilyen itt volt. Ahogy olyan nácizmus se lesz már. A múlt hibáiból azonban sokat tudunk tanulni. Épp ezért is érdekes nekem itt élni és épp itt behozni a nemnövekedés érvrendszerét nyugatról jött emberként, ahol a társadalomnak szembe kellett néznie az előző totalitárius rendszer bukásával. Sokat tanulhatunk ezekből a hibákból; visszatérve arra amit korábban mondtam: a nemnövekedést nem lehet fentről lefelé véghezvinni. Nem megvalósítható egy “felvilágosult elit” által, akik majd megmondják, hogy viselkedjünk, gondolkodjunk és hogy mi a “jó”. A nemnövekedés mozgalomnak tanulnia kell a dogmatikus megközelítések kudarcaiból, melyek tökéletes társadalmat akartak létrehozni, a tökéletes emberekkel.

Miről szól a Nemnövekedés Konferencia?

- Ez lesz az ötödik Nemzetközi Nemnövekedés Konferencia. Az első Párizsban került megrendezésre 2008-ban, aztán jött Barcelona, Velence és Lipcse. Az elején ez egy nagyon akadémiai konferencia volt. A második Barcelonában már nyitott volt aktivisták felé, és ez nagyon érdekes színt hozott a dologba. Egy csomó német akadémiai közgazdász egy teremben beszélgetett fiatal barcelonai lányokkal, akik a szervezésben segítettek. Lépésről lépésre haladtunk, a legutóbbi lipcsei konferencián már 3500 résztvevő volt, 74 országból, a világ minden részéről. Az akadémikusok mellett részt vettek átlagos családok, akik hallottak a kezdeményezésről, nem épp a nemnövekedés mellett elkötelezett afrikai gondolkodók, akik a dekolonizációval és a fejlődéssel kapcsolatos problémákkal néznek szembe. Próbáljuk megtalálni a kellemes egyensúlyt, néha kicsit nagyobb hangsúlyt fektetünk az akadémiai dolgokra, néha pedig a kreativitásé, a koncerteké és a fesztiváloké a főszerep. A lényeg, hogy platformot biztosítsunk arra, hogy az emberek találkozhassanak, kérdéseket tehessenek föl, sőt: megkérdőjelezhessék saját életvitelüket és párbeszédet folytathassunk a sokszínűség és az eltérő világszemléletek tiszteletben tartása mellett.

A budapesti konferencia akadémiai része többek között a Corvinuson lesz napközben. A délutánokon rengeteg aktív szabadidőre lesz lehetőség, ahova az akadémikusokat is meghívtuk: kapcsolatban állunk a legtöbb alter bárral, amiket meglátogatunk együtt, workshopokat és beszélgetéseket tartunk. Emellett lesz idejük arra, hogy körbenézzenek a városban, igyanak egy italt, elmenjenek egy koncertre vagy épp részt vegyenek egy néptánc előadáson. Ez a Nemnövekedés Hét, ami inkább hasonlít majd egy ingyenes fesztiválra, reméljük hogy minél több magyar lakos csatlakozik a programjainkhoz. Ez remek alkalom arra, hogy az akadémikusokat kicsalogassuk a kutatóközpontjaikból, emellett kiváló lehetőség az embereknek arra, hogy új gondolatokat ismerhessenek meg.

Engedj meg egy személyes kérdést: hogy és mikor kerültél Magyarországra? Itt tervezel maradni hosszútávon is?

- 2001 nyarán érkeztem egy barátomat meglátogatni. Akkor ez még egy teljesen más ország volt. Szinte senki nem beszélt angolul. Megérkeztem a Keletibe és, ez lehet furcsán fog hangzani, a szabadság érzése fogott el. Csak mászkáltam a városban… akkoriban nem volt ennyi kocsma, a hetedik kerület se olyan volt mint most. Végül a Zöld Pardonban kötöttem ki, nem messze innen. A napfelkeltében sétáltam haza. Ekkor elhatároztam, hogy “na jó, én ebben a városban akarok élni!”. Aztán pár nap után haza kellett mennem, de fél évre rá találtam a BME Bolyai Zoltán Intézetében egy álláslehetőséget. Azóta nem tudtam elszakadni, félig itt, félig Franciországban élek. Amikor hazamegyek, rövid idő alatt depressziós leszek és vissza kell jönnöm. Számomra ez nagyon érdekes élmény, intellektuálisan, kulturálisan és emberileg is. Egy ilyen változás remek alkalom arra, hogy megkérdőjelezd azt, aki vagy. Én tényleg megértettem, hogy nagyon idióta francia voltam, aki nagyon francia módon gondolkozott. A mindennapi élet fantasztikus Budapesten, az emberi interakcióktól kezdve kulturális, intellektuális és személyes szemszögből is.

Kívülről nézve Franciaország olyan hely, ahol sokan szívesen élnénk. Olyan hely, ahol főleg a fiatalok nagyon aktívak politikai értelemben is, kiállnak amellett, amit gondolnak. Hogyhogy ez ennyire más belülről?

- Ez nagyon érdekes, mert én is nagyon francia voltam ebben az értelemben, nagyon véres, forradalmi, ellenálló politikai attitűddel. Mióta itt vagyok, megismerhettem egy egészen más ellenállási stratégiát, ami remekül kiegészíti a francia megközelítést. A magyar stratégia sokkal inkább arról szól, hogy “jó, hagyjuk hogy megtörténjen a bullshit, valahogy megpróbáljuk kizárni a sok szarságot, és a problémákat kikerülve megpróbálni élni”. Sok esetben ez az ellenállási stratégia sokkal hatásosabb. Emellett azt gondolom, a magyaroknak is jó lenne, ha tanulnának egy kicsit a franciáktól. Nagyon mocskos dolgok történnek itt. Néha fel kell állni és harcolni az igazadért. Azt gondolom Franciaország és Magyarország két olyan közösség, akik nem igazán értették meg egymást. A francia elképzelés Magyarországról tele van félreértésekkel és téves információkkal. És ez fordítva is igaz. Azt gondolom, sokat tudunk tanulni egymástól. Tapasztalatból tudom, hogy a franciáknak nagyon jót tesz ha egy kis időt itt töltenek. Mert nagyon, nagyon, nagyon sokat tanulsz magadról és arról, hogy hogy gondolkozol Franciaországról. Amikor visszamész, nem egyszerű, de megpróbálsz egy kicsit kevésbé hülye tipikus francia lenni, aki akkor is harcol az igazáért, ha nem is kell.

Kérlek még arra adj tippeket, hogy egy átlagember egy normál hétköznapon mit tehet azért, hogy egy lépéssel közelebb kerüljön a szebb jövőhöz?

- Erre nincs mágikus recept, az túl egyszerű lenne. De minden rajtunk, az embereken múlik, rengeteg lehetőség áll előttünk. Ha úgy érzed, a munkád értelmetlen és lehetőségedben áll kevesebbet dolgozni, más típusú munkát vállalni, vagy egy ideig nem dolgozni: tedd meg! Ez lehet az első lépés ahhoz, hogy igazán magadénak érezd azt amit csinálsz, hogy értelmes dolgokkal töltsd a szabadidődet és hogy a társadalom számára is hasznos dolgokkal foglalkozz.

“vállalj önkéntes munkát, egyél kevesebb húst, használd kevesebbet az autód, helyette biciklizz inkább és tényleg ne vedd meg a sok szart, amire semmi szükséged sincs”

Ha nem tudsz szabadulni a munkahelyedről, annyira nem szereted, de ebből van a pénzed, amit nem tudsz nélkülözni, akkor is van rengeteg lehetőség. Gondold újra, hogy költöd el a pénzed, vegyél több helyi termelőktől közvetlen kereskedelem útján értékesített zöldségeket, hagyj fel a sok vacak vásárlásával, aminek előállítása káros a társadalomra. Vagy vállalj önkéntes munkát, egyél kevesebb húst, használd kevesebbet az autód, helyette biciklizz inkább és tényleg ne vedd meg a sok szart amire semmi szükséged sincs igazából. Vagy politizálj többet…

Tudom ez a szó Magyarországon nem épp közkedvelt, de ha akartok tenni valamit, próbáljatok meg hasonló dolgokat is akár, mint amiket mi csinálunk: szervezzetek beszélgetéseket, írjatok cikkeket, beszélgessetek a családtagjaitokkal, barátaitokkal olyan dolgokról, mint hogy milyen az “értelmes élet”. Ami még nagyon fontos: nagyon lehangoló a politikai szituáció, nem csak Magyarországon, hanem globális szinten is. Ha olyan kérdéskörökkel foglalkozol, mint pl. a környezeti problémák, nagyon egyszerű depresszióba esni és várni a katasztrófát. Azt gondolom, nagyon fontos hogy az ilyen kérdésektől tartsunk egy kis távolságot, nem szabad túlságosan belemenni a racionális elemezésekbe. El kell fogadni és meg kell érteni, hogy egyénileg nem tudunk mindent megváltoztatni egyik napról a másikra. Meg kell találni az egyensúlyt: újraszerveződni egyénileg, kollektívan és politikailag. Meg kell próbálni nem kapitulálni és kérdés nélkül együttműködni, beolvadni, de el kell kerülni azt is hogy katasztrofisták legyünk. Ez persze nem könnyű.

——————————–

Ha mélyebben szeretnéd beleásni magad a témába, érdemes elolvasni Vincent-ék nemrég magyarul is megjelent könyvét, a Jólét gazdasági növekedés nélkül-t, ami a francia nemnövekedés mozgalom egyik ikonikus sikerkönyve.

A Nemnövekedés Hét programjairól a konferencia honlapján tudtok bővebben tájékozódni.

Szerző: Nyitray Dániel (az interjú gépeléséért hatalmas köszönet Nagy Karesznak!) - VINCENT LIEGEY  - Verde - KÖRNYEZETVÉDELEM - 2016, augusztus 18.

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>