Vincent Liegey, esszéista, a gazdasági növekedés ellenzője elmagyarázza nekünk, nemnövekedéssel hogyan valósítható meg politikailag a társadalom erőszakmentes átalakítása

2016 tavaszán a Politis című francia lap megjelentetett egy cikksorozatot a nemnövekedésről Csendes forradalom? (Une révolution silencieuse?) címmel (1). Manapság azonban úgy tűnik, Franciaországban a nemnövekedési irányzatról ritkábban esik szó a politikai beszélgetésekben, mint pár évvel ezelőtt. Ennek ellenére egyre jobban tért hódít; számos fő gondolata felmerül a vitákban, jóllehet gyakran egymástól függetlenül. Részt vehetnénk a társadalom csendes átalakításában? Elegendő ez? Az alábbi cikk először bizonyos nemnövekedési elképzelések és témák kulturális és társadalmi előrehaladásának perspektívájából közelít. Ezen előrelépések gyakran sokkolóak, ugyanis tudatosul az összeomlás veszélye: vajon ez a folyamat termékeny táptalaja-e a megváltó és felszabadító átalakulásnak? Az írás ezután a gazdasági felépülés nehézségeit, valamint a folyamat során felmerülő kihívásokat kezdi el boncolgatni: miért szükséges egy kulturális átalakulás, de miért nem elegendő ez? Végül a harmadik rész ezen előrelépéseket szem előtt tartva megoldási módokat javasol konkrét példákkal.

1. FOLYAMATBAN AZ ÁTALAKULÁS?

 A. SOKKOL, TUDATOSUL, FÁJ: EGY TERMÉKENY TÁPTALAJ?

Különféle megrázkódtatások és katasztrófák sújtják társadalmainkat: egyre súlyosabbak és gyakoribbak a szokatlan időjárási jelenségek (2018 nyara valószínűleg maradandó hatással lesz ránk ebből a szempontból), ipari katasztrófák, gazdasági válságok és bizonytalanságok, munkanélküliség és növekvő egyenlőtlenség, megszorítási intézkedések, terrorizmus, menekült- és migráns-„válság”, politikai zavargások, Brexittől kezdve egészen Trump megválasztásáig, csak hogy párat említsek.

Ez az aggasztó helyzet, mely felszólít minket, legitimitást ad a radikálisabb elképzeléseknek, mint például a „sokkstratégiának” (2) vagy a „katasztrófapedagógiának (3) mint végső megoldásnak. Mindenesetre meg kell jegyeznünk, hogy ez a helyzet lehetővé teszi azt, hogy megkérdőjelezzük a „mindig egyre több” elméletén alapuló társadalmi modellünk alapjait és határait, és vitatkozzunk róla.

B. ÖSSZEOMLÓGIA?

Ezzel párhuzamosan egy viszonylag széles konszenzus alakult ki társadalmainkban az ökonómiai problémákkal kapcsolatban: ahol néhány éve a klímaváltozást, vagy a biodiverzitás drasztikus csökkenését figyelmen kívül hagyták, vagy csak másodlagos szerepet kaptak a vitákban, ezentúl nem tudják sem elkerülni, sem elutasítani.

Miután 184 ország 15 364 tudósa aláírta a BioScience (4) című folyóiratban megjelent kiállványt, 2017 novemberében a Le Figaro és a Lemonde francia napilapok is írtak a helyzetről A jövőnket veszélyeztetjük (Nous mettons en péril notre avenir) és Tizenötezer tudós vészharangja a bolygó állapotáról (Le cri d’alarme de quinze mille scientifiques sur l’état de la planète) címmel. A helyzet még ennél is figyelemre méltóbb lett Nicolas Hulot, a Macron-kormány ökológiai és szolidáris átmenetért felelős miniszterének megpolitizált lemondásával. Lemondását számos szónoklat, meghívás, közös cikk követte politikai robbanást, paradigmaváltást hirdetve.

Ahogy a problémák súlyossága társadalmilag tudatosult, a Nemnövekedés mozgalom elképzelései legitimitást nyertek, melyeket manapság ugyan meghallgatnak, azonban tényleges hatásuk nincs. A nemnövekedéshez radikális változások szükségesek, amelyek elindítása problémásnak tűnhet. A nemnövekedés rendszerszintű, többoldalról való megközelítést igényel, azonban ezt a jelenlegi média- és politikai környezet elkülöníti és szegmentálja.

C. MUNKAHELYI SZENVEDÉS?

A vészhelyzet nem csak környezeti, hanem társadalmi és kulturális is. Számos tanulmány és mutató emeli ki a nyugati társadalmainkban egyre növekvő boldogtalanságot: az értelemvesztést, a stresszt, a mutatók (főként gazdasági) uralmát, és az abszurd vagy lehetetlen célok felállítását, vagy a gazdasági bizonytalanságot. Az utóbbi években számos cikk és tanulmány jelent meg a munkahelyi szenvedésről: szegény munkások, „burn-out” (magyarul kiégés), „bore-out” (amikor az alkalmazott nem kap elég munkát, unatkozik; a kifejezés az angol „bore”, azaz „unalom” szóból ered) vagy „brown-out” (amikor az alkalmazott értelmetlennek tartja munkáját) és más „bullshit”, azaz értelmetlen munkák (5).

D. A VILÁG GAZDASÁGOSÍTÁSA?

Ez a boldogtalanság szorosan összefügg a mai gazdasági felfogással megfertőzött társadalmi modellünkkel. A 2018-as válság előtérbe helyezte a gazdaság financializációját és a vele járó állapotot. A bank- és a pénzügyi rendszer, amelyet a kormányzat megmentett, úgy tűnik, ugyanabban az ártalmas körforgásban ragadt. Ezzel párhuzamosan az oknyomozó újságírás fejlődésével politikai és ipari botrányok törtek ki (az általánossá vált adóelkerülések, pl. a Panama Papers és a LuxLeaks, illetve a szinte minden autógyártót érintő Dieselgate-től egészen az iPhone 6 és 7 tervezett elavulásáig). Végül az egyenlőtlenségek növekedése miatt bizalmatlanság alakult ki a média és a gazdaság elitjeivel szemben (lásd az Oxfam non-profit szervezeteinek éves jelentéseit, amelyekben kiemelik, hogy „a társadalom felső 1%-ának már több a vagyona, mint a maradék 99%-ának együttvéve” és ez a tendencia csak folytatódik.

E. TÉRT HÓDÍTANAK A NEMNÖVEKEDÉSSEL KAPCSOLATOS ELKÉPZELÉSEK

Számos, egymással összefüggő tanulmány mutatja, hogy társadalmaink figyelmét több olyan elképzelés, téma és gyakorlat is felhívja, amelyeket a nemnövekedés vet fel. Néhány éve erre a provokatív kifejezésre nem figyeltek fel, gúnyolódást keltett, vagy erőszakos elutasítást váltott ki. A mozgalmat – noha továbbra is kritizálják – ma már hihetőnek és legitimnek tartják, azonban ez főleg azért van, mert úgy tűnik, a jelenség már kulturálisan beivódott.

Egyre több fogyasztó kérdőjelezi meg fogyasztói szokásait: újrahasznosítanak, megosztják egymással eszközeiket, megjavítják őket, elutasítják az egyszer használatos dolgokat vagy más módon utaznak (helyben és kerékpárral), másképp töltik szabadidejüket, és más módon étkeznek (közvetlen értékesítés, szezonális termékek, kevesebb hús).

A Greenflex Ethicity tanulmánya (2016) ezt a következtetést vonta le: „Egy olyan légkörben, ahol az emberek elvesztették bizalmukat, az egészségügyi és a jóléti problémák, valamint a helyi és a társadalmi gondok egymást erősítve sosem voltak ennyire súlyosak a franciák szemében. Ezek a pár éve megjelent tendenciák minden egyes ember magatartására hatnak: a fogyasztó egyre jobban elkötelezett, tudatos állampolgári magatartást mutat.” Noha ezek a tendenciák érdekesek, elnyomva maradnak, nem lesznek elegendőek miközben a Nyugat fogyasztási szokásai terjednek az egész bolygón iszonyú nyomást gyakorolva a környezetre (különösképp a földfelvásárlásokkal).

Az egész világon elterjedtek a helyi polgári alternatívák, mint ahogy azt a Un million de révolutions tranquilles (6) (Egymillió csendes forradalom) című mű is mutatja: közösségi kertek, az AMAP (Szövetség a helyi termelők fenntartásáért), szövetkezetek, DIY (csináld magad), helyi fizetőeszközök, átalakuló városok, stb. Ezen érdekes folyamatokon túl kiemelhetnénk például a Holnap című dokumentumfilm iránti óriási érdeklődést („több mint egymillió néző Franciaországban, 27 országban vetítették, legjobb dokumentumfilmnek járó César-díj 2016-ban) (7), ami jelzi a növekvő érdeklődést a megmentő módszerek, a helyi, demokratikus, erőszakmentes vagy közösségi megoldások iránt.

Ami ennél is érdekesebb, és lehet, meglepő is, hogy két friss felmérés szerint új utak nyíltak meg azzal, hogy tudatosult a „mindig többön” és a profiton alapuló rendszerünk abszurditása, valamint hogy súlyosbodott az emiatti boldogtalanság.

A 21. párizsi klímaváltozási konferencia (COP21) kapcsán egy fiatal franciákkal készített tanulmány szerint a 15 és 30 év közöttiek 34%-a  támogatja „életmódunk megváltoztatását és a nemnövekedést”  annak érdekében, hogy orvosolhassuk az éghajlati problémákat. A válaszadók 39%-a véli úgy, hogy ha a vállalatok nem csökkentik a szén-dioxid-kibocsátásukat, azt szankciókkal büntessék, sürgetve a zöld technológia gyors fejlesztését; 32%-uk támogatja az új környezeti technológiákat, 21%-uk tartja fontosnak az ipar és a mezőgazdaság áthelyezését annak érdekében, hogy limitálják az áruszállítást, végül a megkérdezettek 17%-a gondolja úgy, hogy fejleszteni kellene a megosztáson alapuló gazdaságot, valamint a társadalmi és szolidáris gazdaságot. Egy Franciaországban, Németországban, Olaszországban, valamint Spanyolországban is elvégzett felmérésből kiderült, a nemnövekedés a legkívánatosabb forgatókönyv: a válaszadók 47%-a támogatná a nemnövekedést, 36%-a a helyi közösségeket, míg csupán 17%-a transzhumanizmust.

Ez csak egy fontossági sorrend, mely azonban megerősíti a megfigyelhető tendenciákat. Tehát a nemnövekedés mozgalma azzal, hogy olyan cselekvési módokat választ, amelyekkel elkerüli a média megkülönböztetett figyelmét, legitimizálódik, és mostantól szinte mindenhol vitatémává válik, sőt projektek és mozgalmak mozgatórugójaként szolgál.

F. EGY MÉG BIZONYTALAN POLITIKAI TERV

Attól még, hogy ezidáig még egyik jelentősebb politikai párt sem vallja nyíltan a nemnövekedést, annak eszméi úgy tűnik, beleszövődtek a köztudatba. A növekedés elítélését, vagy a fosztóképzővel ellátott kifejezést, az „a-croissance”-ot (növekedés nélkül) legalább két jelölt hirdette a legutóbbi francia elnökválasztáson: Benoît Hamon, aki azt mondta, „szakítottam a produktivizmussal és nem hiszek többé a gazdasági növekedésben” és Jean-Luc Mélenchon, aki szerint „a nemnövekedés nem opcionális, hanem kötelező”. Charlotte Marchandise-t, a baloldali előválasztás egy jelöltjét is idézhetnénk, akinek javaslata a részlegesen készpénzmentes alapjövedelemről inspirálta a feltétel nélküli alapjuttatás nyújtását, amelyről a „Jólét gazdasági növekedés nélkül”(8) című könyvben olvashatunk. Külföldön is megfigyelhető a radikális mozgalmak térhódítása, ahol számos, a nemnövekedés eszméjének kedves gondolattal találkozhatunk, a társadalmi és környezeti igazságosság nevében, mint például az Egyesült Államokban Bernie Sanders kampányában vagy éppen a spanyol helyhatósági választásokon győztes párt programja egy közvetlen demokráciát és egy másfajta, közösségi kormányzást kíván bevezetni.

Végül 2018 januárjában a Mediapart oldalán közzétettek egy „Felhívást a Nemnövekedésre”, melyet több mint 140-en aláírtak, képviselve minden nemnövekedést támogató szociáldemokratákat, a non-profit szervezetektől egészen a művészekig. 2018 szeptemberében öt különböző politikai családból származó, tíz uniós képviselő non-profit szervezetekkel és szakszervezetekkel együtt nagyszabású konferenciát rendezett az Európai Parlamentben, Brüsszelben a nemzetközi nemnövekedés konferenciák keretében.

G. A KUTATÁS FELÉLÉNKÍTÉSE?

A nemnövekedés nagy robajjal érkezett a tudomány világába. A kétezres évek végén csupán elvétve találkozhattunk ilyen témájú újságcikkekkel a nemzetközi sajtóban. Azóta azonban a nemzetközi konferenciáknak köszönhetően számuk exponenciálisan megnőtt, a diplomamunkákkal, doktori disszertációkkal vagy kutatási projektekkel egyetemben. Ez a folyamat ismeretelméleti alapon kérdőjelezi meg a tudomány világát, ugyanis ezek interdiszciplináris kutatások, amelyeket az aktivisták és a kísérletezők is végezhetnek (9), a „kutatási tevékenység” módszertanát előnyben részesítve.

A nemnövekedést oktatják és vitákat folytatnak róla az egyetemeken és az iskolákban, ahol például néhol kialakítottak permakultúrás kerteket, vagy nyitottak újrahasznosító műhelyeket. Ezenkívül alternatív tanítási módszerekkel ismertetik meg az önigazgatást, valamint az erőszakmentes kommunikációt.

2. DE ELEGENDŐ-E EZ?

A. TERMÉKENY TÁPTALAJ A NEMNÖVEKEDÉSHEZ… AZONBAN A POPULIZMUSHOZ IS

A jelenlegi válságok és jelenségek termékeny táptalajt nyújtanak a radikális és felszabadító ötletek és javaslatok népszerűsödéséhez. Azonban általában a primitív és demagóg gondolatok is ilyenkor nyernek tért, amelyek veszélyesek az olyan helyzetekben, amikor a valós vagy képzelt félelmek felerősödnek. Ugyan a nemnövekedés filozófiája kétségtelenül tért hódít kulturálisan, meg kell állapítani, a választásoknál nem ez a helyzet. A demagóg és opportunista erők ugyanis több okból is több sikerrel járnak bizonyos általunk terjesztett ötleteket átvéve. Ez megkérdőjelezi a demokratikus modellünket, amely csak egyetlen képviseleti eszközre korlátozódik, valamint az egyre jobban hitelét vesztő intézményeinket és „elitjeinket”. Az uralkodó médiarendszerben a kirakati politika, a rövid, jelentéktelen formulák (különösképp a Twitteren), valamint a kicsoda-típusú kérdések (mint pl. ki fogja Nicolas Hulot-t helyettesíteni, és nem a lemondásának okait fogják firtatni érvekkel alátámasztva) uralkodnak. Végül a szélsőjobbtól való félelmet arra használják, hogy elkerülhessék a valódi vitát, és főleg, hogy semmi se változhasson (10).

B. NEMNÖVEKEDÉS VAGY TRANSZHUMANIZMUS ?

Ezek a jelenségek együtt járnak az erőszakos elutasítással. Trump megválasztása után, egyik híve a következőt tweetelte: „@realDonaldTrump must make the case to the American people & shut down the “degrowth” movement once & for all !” („Trumpnak […] egyszer és mindenkorra véget kell vetnie a nemnövekedés mozgalmának!”)

Ehhez hasonló erőszakos támadással találkozhatunk többek között a francia republikánusok bukott jelöltje, François Fillon könyvében is, annak is az „óda a technotudományhoz” részében: „Feltaláltunk egy új vallást, a nemnövekedés vallását, amely abból áll, hogy megfékezzük az emberi elme legnagyobb erejét.”

Aggasztó, de ráadásul ezzel párhuzamosan a médiában mindenhol megfigyelhető a transzhumanizmus, a mesterséges intelligencia, valamint a „harmadik ipari forradalom” jelenléte. A média minden kritikus szemlélettől mentesen kezeli ezeket a témákat. A fejlődés új méltatásai jól bizonyítják a kutatásba tett hatalmas befektetéseket, amelyeket anélkül végeznek, hogy bármilyen demokratikus vita szólt volna az etikai, ökológiai, valamint társadalmi kérdésekről, amelyeket ezek a témák felvetnek. Nyugodtak lehettek, a tudomány meg fog menteni minket, a zöld- és a tiszta technológia felváltja majd a kőolajat, az algoritmusok minden szükségleteinket kielégítik majd, még a kevésbé létfontosságúakat is, és a ránk kényszerített, felesleges nagyszabású projektek beindítják a növekedést, a zöld, az inkluzív és az intelligens magától értetődik…

Ez valójában a társadalom döntése két egymással ellentétes elképzelés között: egy, amely megkérdőjelezi a túlzott produktivista és fogyasztói modellünket és felveti a határok kérdését, és egy, amely elkötelezett az előrehaladás mellett, és abban a hitben él, hogy a tudománynak és a technológiának köszönhetően képesek vagyunk uralkodni a természet felett. A nemnövekedés egyik nehézsége, hogy nyilvános vitát indítsunk e társadalmi döntéssel kapcsolatban.

C. VAN MÉG IDŐNK EGY DEMOKRATIKUS PARADIGMAVÁLTÁSRA?

A nemnövekedés összetett és radikális filozófia olyan értelemben, hogy a problémákat a gyökerénél kezeli, és különböző tudományokon keresztül közelít a különböző kérdések felé. Arra ösztönöz minket, hogy szabaduljunk meg a helyesnek vélt szabályoktól, változtassunk gondolkodásmódunkon azzal, hogy kritikus szemmel gondolkodunk a munkáról, a gazdaság átalakításáról, a konvivialitásról vagy az autonómiáról. Különféle javaslatokkal áll elő, mint például a Feltétel Nélküli Alapjuttatás, amely a Jövedelmi Plafonnal párosul. Sajnos egy olyan Spektákulum társadalmában („látvány” vagy „látványosság” társadalma), mint amilyen a miénk, hasonló vitáknak nincs helye az uralkodó médiában, ahol az azonnaliság és az indulatok dominálnak.

Ráadásul egy ilyen átalakulás nem megy végbe egyik napról a másikra, ami viszont erős ellentmondás, hiszen ez épphogy sürgető lenne.

Amikor a nemnövekedésről beszélünk, általában szép, gazdag jelentéstartalmú és tanító célzatú példákat említünk, amelyek azonban mindig kisléptékűek. Ilyenkor jön képbe a jelentős változás kérdése, az intézmények és a multik szerepe a nemnövekedési tervekben, a tulajdonjogok erőszakmentes megkérdőjelezése a közhasználat újra bevezetése érdekében, és a közösségi demokratikus kormányzás megvalósítása. A kérdések nem egyszerűek, és az rájuk adott válaszok, még ha összhangban is vannak, gyakran túl bonyolultnak tűnnek ahhoz, hogy meg lehessen arról győzni az embereket, hogy megvalósíthatók. Könnyebb elképzelnünk, hogy összeomlik a techno-ipari civilizációnk, mint hogy megszűnik a kapitalizmus.

A nemnövekedéssel mint provokatív szlogennel már a kezdetektől fogva elítéltük ezeket. Látható, hogy a multinacionális vállalatok, az uralkodó politika, valamint a reklámok újra megpróbálnak részt venni a környezeti felelősségvállalásban: „fenntartható fejlődés”, „zöld, fenntartható, inkluzív vagy épp intelligens növekedés”, technológiai megoldások az ún. zöld, megújuló energia felhasználásával, okosjárművek és -épületek. Ezek olyan intézkedések és kezdeményezések, amelyekkel csak látszólag oldjuk meg a problémákat…

3. EGY KIS GONDOLATÉBRESZTŐ

A. ÜLTESSÜK EL A MAGOKAT

A gondolatok, témák és gyakorlatok terén megvalósult jelentős előrelépések ellenére, amelyeket a nemnövekedés eszméje hozott társadalmunkba, még mindig messze vagyunk a radikális átalakulástól ahhoz képest, mennyire sürgető problémákkal állunk szemben. A folyamatnak jelenleg semmiféle hatása nincs ami a növekedés fizikai határait illeti (amelyet évről évre egyre jobban túllépünk, már-már elérve azt a szintet, ahonnan nincs visszaút), csupán a folyamatosan növekvő egyenlőtlenségekre hat. A nemnövekedési stratégia azonban nem lineáris, és nem is látható előre, amit a kritikus tömeg elmélete is bizonyít. Hogy megküzdjünk a jelen és a jövő barbárságaival, a nemnövekedés követői arra invitálnak minket, hogy „ültessük el a magokat”: hogy az emberek megértsék a 21. század problémáit, hogy jó kérdéseket tegyenek fel, hogy kísérletezzenek, és terjesszék a már létező jó megoldásokat, hogy vitát indítsanak a javaslatokról stb. Ilyesfajta terjesztéssel lehet kedvező feltételek mellett lépésről lépésre teljesen átalakítani a növekedés által vezérelt társadalmunkat.

B. MEGÁLLUNK ÉS ELGONDOLKODUNK. DE EZ NEM BAJ

Egy olyan társadalomban élünk, ahol az idő ritka érték. A lelassítás azonban még sosem volt ennyire sürgős. Végig kell gondolnunk a stratégiákat, hogy legyen időnk feltenni magunknak a megfelelő kérdéseket (fogyasszunk kevesebbet, hogy dolgozhassunk kevesebbet, hogy jobban élhessünk). A kihívások komplexitásából, valamint a szükséges átalakítások mértékéből adódóan fontos lenne teret adni párbeszédeknek, ahol az emberek meghallgatnák egymást és tehetnének fel kérdéseket. Vitát kell indítanunk, nem durva médiapárharcok formájában, nem pózolással vagy szlogenekkel, hogy a dolgok mélyére ásva közösen kiléphessünk a kényszeres növekedés mókuskerekéből.

C. FOLYAMATBAN AZ ÁTALAKULÁS

A cél tehát nem az, hogy meggyőzzük az embereket, hanem hogy hatékony kérdéseket ültessünk el a viták központjába és hogy javaslatokat tehessünk. Nem az a cél, hogy tömegmozgalmat indítsunk, inkább felvállaljuk a szükséges komplexitást, a „(bio)diverzitást”, amelyet a társadalom teljes kulturális átalakulása jelent. Célunk, hogy készen álljunk arra, hogy amikor a társadalmunk végre felébred, a katasztófapedagógia fontosabb legyen a sokkpedagógiánál, a politika pedig a menekülésnél vagy a tagadásnál.

Fontos, hogy a különböző médiumokon keresztül tiszta képet vázoljunk egy olyan társadalomról, amely nemnövekedik, fenntartható, autonóm, konviviális, relokalizált, ugyanakkor nyitott. Fontos, hogy hitelesek legyünk. Nemcsak jó példát kell mutatnunk, javaslatokat is kell tennünk, amelyeket mások továbbgondolhatnak, avagy hogyan működhet egy horizontális, önmagát irányító jelentős változás? Még ennél is fontosabb az, hogy a láthatatlant (a jó szokásokat, ezt a folyamatban lévő átalakulást, de a leginkább, ami a legfontosabb az életünkben, az emberi kapcsolatokat) láthatóvá tegyük, és hogy a domináns média által ránk kényszerített információs szennyezéstől (félelem, reklám, napi hírek, „ökonomizmus”, realizmus, materializmus stb.) elforduljunk.

D. A REALIZMUS REMÉNYTELENSÉGÉVEL SZEMBEN, EGY REMÉNYT KELTŐ ÜZENET

Jó okunk van aggódni a növekedésfüggő társadalmunk összeomlásának következményei miatt, azonban lehet jó okunk reménykedni is abban, hogy még lehetséges minimalizálni a jelenleg folyó erőszakot, és megteremteni a már folyamatban lévő csendes átalakulás, valamint egy másik társadalmi modell feltételeit párbeszéddel, összetartással és a nyugalom terét teremtve. Vajon politikává alakul-e nemnövekedés?

Vincent Liegey mérnök, interdiszciplináris kutató, esszéista, és motivációs szónok. A Jólét gazdasági növekedés nélkül  (Eszmélet Alapítvány, 2016) társszerzője, és a Cargonomia szociális szövetkezet, valamint a nemzetközi nemnövekedés konferenciák sorozatának egyik koordinátora.
www.Projet-Decroissance.net

Ez az írás egy a „Serge Latouche és a nemnövekedés” elnevezésű, 2017. júniusi konferencia második napján előadott prezentációján alapul, amely konferenciának a közép-franciaországi clermont-ferrandi egyetem adott helyet. A cikket 2018 szeptemberében frissítették.

Az eredeti cikk először a Le Média francia lapban jelent meg 2018. szeptember 20-án.
A fordítást és közreműködést köszönjük Daniella Stanbury-nek, Párdi Péternek, Üveges Lillának és Köves Szandrának.

Szakirodalom:

• Jólét gazdasági növekedés nélkül – a Nemnövekedés felé, Kiáltvány a Feltétel Nélküli Alapjuttatásért (FNA) (Un Projet de Décroissance, Manifeste pour une Dotation Inconditionnelle d’Autonomie), Budapest, Eszmélet Alapítvány, 2016, Vincent Liegey, Stéphane Madelaine, Christophe Ondet, Anisabel Veillot

Jegyzetek:

(1) A Politis cikkgyűjteményét a következő számban találja: L’HEBDO N° 1391, 2016 február 17., Patrick Piro.
(2) La Stratégie du choc : Montée d’un capitalisme du désastre [„The Shock Doctrine: The Rise of Disaster Capitalism], Actes Sud, coll. „Babel”, 2010, Naomi Klein.
(3) Pour un catastrophisme éclairé. Quand l’impossible est certain, Seuil, 2004, Jean-Pierre Dupuy.
(4) BioScience, 67. kötet, 12. kiadás, 2017. december 1., 1026–1028. old.
(5) Lásd többek között a Le Monde következő cikkében: (Nicolas Santolaria, 13 octobre 2016):„Après le burn-out et le bore-out, voici le brown-out”
(6) Un million de révolutions tranquilles : Comment les citoyens changent le monde, Les Liens qui Libèrent (LLL), 2012, Bénédicte Manier.
(7) Holnap (Demain) – dokumentumfilm, 2015, Cyril Dion és Mélanie Laurent.
(8) Jólét gazdasági növekedés nélkül – a Nemnövekedés felé, Kiáltvány a Feltétel Nélküli Alapjuttatásért (FNA) (Un Projet de Décroissance, Manifeste pour une Dotation Inconditionnelle d’Autonomie), Budapest, Eszmélet Alapítvány, 2016, Vincent Liegey, Stéphane Madelaine, Christophe Ondet és Anisabel Veillot.
(9) What is Degrowth? From an Activist Slogan to a Social Movement, Environmental Values, 22. kötet, 2. szám, 2013 április, 191-215. old. (25), Federico Demaria, Francois Schneider, Filka Sekulova, Joan Martinez-Alier.
(10) Lásd: „Front national, ce diable de confort qui permet de cacher les alternatives au capitalisme” vagy „La victoire d’Orbán, un symptôme de plus du malaise démocratique”